4
napos napos ukrajnai vízitúra a Tisza folyón
Akiknek
nincsen elég ideje arra, hogy az Ukrajnából induló egész hetes programon
vegyenek részt, azoknak javasoljuk a 4 napos ukrajnai túránkat. Ezt a programunkat azoknak a kenuzásban,
kajakozásban jártas túrázóknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni a Tisza
érintetlen, vadregényes, hegyek között kanyargó ukrajnai szakaszát. A folyót
itt még nem szorítják töltések közé, így azon túrázva jól látható a kárpátaljai
táj. Kimondottan hangulatos egy olyan folyón túrázni, ahol az két- háromfelé
ágazik, majd ismét összefolyik, a víz pedig sokszor olyan tiszta, hogy szabad
szemmel jól látható a sekély folyó kavicsos medre. A Tiszának a Bustyaháza -
Tiszabecs közötti része, merev felépítésű hajókkal (kajak, kenu) még
biztonságosan hajózható. A túrán való részvétel alapfeltétele, hogy
hajóegységenként legalább 1 fő tapasztalt kormányos legyen.
Időtartam: 4 nap, 3 éjszaka.
Távolság: kb. 70 km.
Útvonal Tiszabecs, Bustyaháza (autóbusz), Huszt (25 km),
Nagyszőlős (20 km), Tiszabecs (25 km).
Program:
1. nap: Érkezés a Vidám Delfin Kempingbe felkészítés a vízitúrára, ismerkedési
est.
2. nap: Reggeli kora reggel, összepakolás,
határátlépés, utazás busszal Bustyaházára. Vízreszállás előtt a kajakozás és
kenuzás elméleti és gyakorlati oktatása. Vízitúra a gyenge vadvíznek minősített
Tisza legfelső, még merev testű hajókkal túrázható szakaszán Husztig.
Táborállítás a nomád, Tisza melletti táborhelyen.
3. nap: Vízitúra Huszttól Nagyszőlősig a még mindig enyhe vadvizű Tiszán
festői hegyek, sziklafalak mellett elhaladva.
4. nap: Vízitúra Nagyszőlőstől Tiszabecsig,
közben határátlépés a vízen, ahol ideiglenes határátkelőhelyet nyitunk (csak az
indulás előtt min. 60 nappal történő jelentkezés esetén. Hazautazás.
Részvételi díj: 21.000 Ft (előleg 40%), amely összeg
tartalmazza a sátorhely és szállásdíjat kempingekben, ahol ez lehetséges, a
napi kétszeri étkezés költségét,
a
hajók Bustyaházára szállításának költségét, mentőmellény bérleti díját, a
résztvevők autóbusszal Bustyaházára utaztatásának díját, a 3 napi
hajóhasználati díjat, a csomagok szárazföldi szállításának díját, az ideiglenes
határnyitás költségét, a túravezetők, oktatók tiszteletdíját.
Az
ukrajnai vízitúrákra jelentkezőktől az előleg befizetésekor kérjük az alábbi
adatokat:
név,
lakcím, útlevelük száma, születési dátum.
Indulási időpontok: 2009 június 18-21, július 16-19, augusztus
6-9.
Tekintse meg a
túráról készült fényképeinket a képgalériánkban!
Minden
ukrajnai túrához kapcsolható fakultatív program: Kirándulás a Fekete Tisza
forrásához busszal, majd katonai
GAZ 66-os terepjárókkal.
Közben a huszti vár megtekintése, rövid pihenő az Európa közepe emlékműnél, a
Fehér Tisza és Fekete Tisza összefolyásának megtekintése.
Időtartam: +1 nap.
Részvételi díj: 8.550 Ft